Halkan szólt a zene, megállt idő, s
képzelet,
Fülembe kúszott nesztelen, átjárta
szunnyadó lelkemet,
Lágyan játszottál, simogatott, mint
az őszi szél,
Elmerültél, nyíló ajkakkal,
csendesen figyeltél,
Egymást követve, fekete, s fehér,
zengett szívemben,
Távoli ábránd sodorta, összeolvadt
a fellegekben,
Lehunytam szemem, ringatott, mint anya gyermekét,
Dallam úszott, megremegtél, benned
élő fénnyel átöleltél,
Ritmus gyorsult, lüktetett vér, táncot
lejtett az árnyék,
Meztelen ég, csillog ezernyi fény,
érzem tested melegét,
Mosolyt festett szótlan ének, vágyban
égtünk minden éjjel,
Álmodok, színeset, szivárvány ívelt
át derengő reggelen,
Ablakban állva bámulok, remegő
lábakkal zajtalan,
Visszanézek, zongora magányosan,
némán ásít a sarokban.
"Takó Tibor"
