Te hoztad el

Te hoztad el a perzselő nyarat, 

Színes árnyak hajlottak a fák alatt,

Te hoztad el az illatos virágokat,

Édes mohóságban sóhajokba hasadt,

Te hoztad el a szeles viharokat,

Lágy mozdulatú érintésed felkavart,

Te hoztad el a nyugtalan napokat,

Izzó gondolatban űzve cikáztak,

Te hoztad el a bűnős álmokat,

Csendben ébresztett éhes vágyakat,

Te hoztad el a zenélő szavakat,

Tüzes zuhatag kábította ajkainkat,

Te hoztad el a szivárványhidakat,

Heves ölelésekben kitárult pillanatokat.

"Takó Tibor"

A csend

A csend, megoszt, másokra is figyelj.

A csend, egyessít, törődj magaddal.

A csend, nem magányos, nem kér számon.

A csend, elmélyít, csak hozzád beszél, némán.

A csend, levetkőztet, megmutatja felszíned.

A csend, felöltöztet, színeket fest lelkedben.

A csend, nem világít, mégis fényt hoz neked.

A csend, út, nyitottságot mutat számodra.

A csend, ablak, a világra, emberekre.

A csend, él, benned, a szeretetben.

"Takó Tibor"

Vörös avarban

Vörös avarban bolyongva kereslek,

Nem futok versenyt az idővel,

Fák alatt vacogva lombok ölelnek,

Nem susog fülembe csendjével,

Ködös szavakban zsongva érintlek,

Nem zuhog könnyezve erénnyel,

Füstös álmokban borzongva remeglek,

Nem zeng már szívemben zenével,

Gödrös utakon szaladva űzlek,

Nem rezzen elmémben színével,

Bűvös vásznon újra festlek,

Nem rebben kezembe, kezével. 

"Takó Tibor"

Hozd el

Hozd el, lágyító könnyed, 

Gyógyítsd lelkembe éhes dühödet,

Mond el, áhít csönded, 

Szorítsd torkomba éles lélegzeted,

Hozd el, szelíd szíved, 

Merítsd ajkamba kéjes ízed,

Mond el, hevít érzéked, 

Feszítsd izomba édes vétked,

Hozd el, csábító éned, 

Veszítsd hitembe fényes tekinteted,

Mond el, lázít véred, 

Hajlítsd álomba mézes mérged.

"Takó Tibor"