Ki vagy Te,
Ki lelkemben táncolja lüktető ritmusát?
Régi dallam cseppen élesen,
Karcolja a virradó hajnalt,
Fáradt szemem lustán éled,
Rajzol káprázó árnyakat,
Sápadt arcom megtelik vérrel,
Úszok még álmom verejtékében,
Ráncolja homlokát szellőtől a felhő,
Vakítón tűz be a nap, áthatolva függönyön,
Testem földre dobja, hamis tükröm.
Ki vagy Te,
Ki szívembe hasítja szótlan zsivaját?
Poros szekrényen, ósdi lemezjátszó kattog,
Megfakult borító villantja rám vigyorát,
Áthat bánatod láza, körbevesz hiúságom,
Hajszol ártatlan kívánságod,
Rohanok kopott, feslett cipőben,
Botlok árokba, gördülő lépcsőbe,
Gáncsolnak bábok, széttört vágyak,
Józanít hitem biztató szavában,
Ébredtem fagytól kopogó sarában.
Ki vagy Te,
Ki szégyenembe taszítja éneklő szólamát?
Szoros falak között kitárja ablakát,
Vadul rázza ösztönöm rácsait,
Vágtat nevetve pusztán, sebeket tépve,
Dúdolja ábrándtól ittas bájait,
Száradt torokból festett képpel,
Fodrot tajtékoznak szédült sikolyai,
Lángolnak rongyok, félresöpört évek,
Ásít betegen dacoló büszkeségem,
Zeng, bennem rejlő csend, mert szerettem.
"Takó Tibor"
