Dobozolj be...

Dobozolj be minden elmúlt tegnapot,

Gondot, félreértett mozdulatot,

Féltett, reszkető gondolatot,

Édes, becéző mondatot,

Emléktől színes üveglapot,

Valahány kedves pillanatot.

Őrizd elméd tiszta polcán melengetve, 

Gyönyör perceket nem feledve,

Vízbe szórt parázslott sorok

Merülnek, takarják elsüllyedt csónakok,  

Szemhéjadon könnyed pecsét viasz,

Tengerzöld habok sirályhangon rínak.

Nyikorgó hangok szorulnak elfúlva

Torokba csendben láztól dohogva,

Büszke sóhajtól, nehéz szavak

Súlyától ropog sárgult kottalap,

Engedd el gyötrőn izzó éjszakákon

Át csorgó bús dallamok zátonyát.

Dobozolj be minden elmúlt tegnapot,

Nyisd ki holnap, s nem látsz ma 

Emlékkormos fehér lélekfoltot,

Ajtó nyílik üres ég kék szobáiban,

Úszó felhők álmot kerülnek szellőlendülettől 

Zsenge rigmusok zenélnek újuló hajnalt.

"Takó Tibor"

Kopogó cipellők

Kopogó cipellők sietnek

Ablakom alatt ijedten,

Osonó árnya feszeng

Falamon szürkén derengve.

Ásító magány támasztja 

Nyikorgó ajtóm sóhaját, 

Nyiss átjárót szelíd éjnek, 

Dalolj fülembe néma zsongást.

Kopogó cipellők perdülnek

Táncra lendülettől szédülve,

Doboló ritmustól simul arcomba

Illatos ajkai sajgó sebet ejtve.

Csábító ízek marják édesre

Sóvárgó csupasz nyelvem,

Színek játszanak ábrándot

Fejemben gondokat feledve.

Kopogó cipellők repülnek

Fesztelen lerúgva sarokba,

Szemek tágulnak fénylőn,

Lázasan lelkekbe hatolva. 

Leveti sápadt, fakó ruháját,

S felölti mosolyát a hold kacagva,

Könnytelen örömtől sírtuk álomba

Öleléstől légző, féltő szavunkat.

Kopogó cipellők távoznak 

Hajnali szivárványesőben,

Ágyamban őrzöm teste hullámait,

Lágyan bújó emlékével ébredek.

"Takó Tibor"