Kopogó cipellők sietnek
Ablakom alatt ijedten,
Osonó árnya feszeng
Falamon szürkén derengve.
Ásító magány támasztja
Nyikorgó ajtóm sóhaját,
Nyiss átjárót szelíd éjnek,
Dalolj fülembe néma zsongást.
Kopogó cipellők perdülnek
Táncra lendülettől szédülve,
Doboló ritmustól simul arcomba
Illatos ajkai sajgó sebet ejtve.
Csábító ízek marják édesre
Sóvárgó csupasz nyelvem,
Színek játszanak ábrándot
Fejemben gondokat feledve.
Kopogó cipellők repülnek
Fesztelen lerúgva sarokba,
Szemek tágulnak fénylőn,
Lázasan lelkekbe hatolva.
Leveti sápadt, fakó ruháját,
S felölti mosolyát a hold kacagva,
Könnytelen örömtől sírtuk álomba
Öleléstől légző, féltő szavunkat.
Kopogó cipellők távoznak
Hajnali szivárványesőben,
Ágyamban őrzöm teste hullámait,
Lágyan bújó emlékével ébredek.
"Takó Tibor"
