Dobozolj be minden elmúlt tegnapot,
Gondot, félreértett mozdulatot,
Féltett, reszkető gondolatot,
Édes, becéző mondatot,
Emléktől színes üveglapot,
Valahány kedves pillanatot.
Őrizd elméd tiszta polcán melengetve,
Gyönyör perceket nem feledve,
Vízbe szórt parázslott sorok
Merülnek, takarják elsüllyedt csónakok,
Szemhéjadon könnyed pecsét viasz,
Tengerzöld habok sirályhangon rínak.
Nyikorgó hangok szorulnak elfúlva
Torokba csendben láztól dohogva,
Büszke sóhajtól, nehéz szavak
Súlyától ropog sárgult kottalap,
Engedd el gyötrőn izzó éjszakákon
Át csorgó bús dallamok zátonyát.
Dobozolj be minden elmúlt tegnapot,
Nyisd ki holnap, s nem látsz ma
Emlékkormos fehér lélekfoltot,
Ajtó nyílik üres ég kék szobáiban,
Úszó felhők álmot kerülnek szellőlendülettől
Zsenge rigmusok zenélnek újuló hajnalt.
"Takó Tibor"
