Egy élet.

Zsebemben üresen ásít 

Egy gyűrött élet szeszélye,

Íratlan szavak dőlnek ki

Elmémből menekülve tükörbe,

Gondolataim körbemetélve

Előhívatlan képeket keres

Feketét-fehéret,

Nélküled meztelen a reggel,

Éjszaka a nappal fetreng,

Hízik és fogy, 

Ennem mégse adott,

Hideg és forró,

Láztalan közönnyel

Álmot csitított,

Vágyat öl testem,

Sárral elveszett árnyakat

Tollszárral könnyeket festek,

Takaróm a világ magánya

Rám nehezedve,

Egy ölelést várok,

Egyszerűt, önzetlent.

"Takó Tibor"

Mesélj nekem holnapot!

Mesélj nekem holnapot,

Könnyek nélkül lapozd át a tegnapot,

Magam ásom sorsom gödrét

Utam buktatóit kövezem alázatként,

Szilánkos gondolatok görcsét

Hajlítom papírra reményként.

Mesélj nekem holnapot,

Mosolyogva rajzolj nyíló ablakot,

Nevetek, hogy még élek,

Csukott szemmel sírok, mert élsz,

Falat emel az időtér

Eldugott félelmek nemzéseként.

Mesélj nekem holnapot,

Kopogj cipődben csendes utcákon,

A jövőt sosem láthatom

Árnyékot vonszolok hátamon,

Jelenben létezem szabadon

Arcom napfény felé fordítom.

Mesélj nekem holnapot,

Ölelj, meztelen vakító víziót,

Vártam, visszafogadjon egy érzés,

Szappanbuborékba fújjam

Színes látomásom üzenetét,

Holdíves Szivárványt kergetnék!

Mesélj nekem holnapot,

Csorgass forgószélbe parfümillatot,

Kezedben törik múltam tükre

Ránctalanná simul a szeretet,

Újra hiszem, a csomók oldhatók,  

Elönti lelkem a nyugalom.

"Takó Tibor"

Hűtlen...

Hűtlen szeretője lelkemnek a hon,

Szolga vagyok, netán rab?

Börtönöm hazám nyitott kapuja,

Megtörjek alamizsnát kéregetve

Az utcán térdepelve, hajléktalanként

Magam alá vizelve?

Senki nem tart vissza,

Nyomorban, miért maradjak?

Hűtlen barátja lelkemnek a szó,

Karmolva csúszik torkomon,

Falatot nyelve káromol,

Árnyékba merült a fény,

Jelen sikítva korcsolyázik 

Sorsom jegén, 

Üres padok között

Rianást zokog életem telén,

Hűtlen barátja lelkemnek a test,

Feladta játékos színpadát keresve,

Kánont kacagnak néma filmem képei,

Új jövőt vetít ifjú nemzedékünk

Papírra vetett képzettségei?

Alázat, s tisztelet nélkül

Egy nemzet se állta hibáit.

Hűséget éget a szívem?

Hűtlen zászlaja vagyok a népnek,

Megadtam magam a globális szegénységnek,

Szenvedélyem halt 

Butítás tömegébe,

Tehetetlen nézem miként

Foszlik el örök hitünk,

Porba hintett történelmünk

Küszöbén átnézve elvérzünk,

Hűtlen szeretője lelkemnek a hon,

Mondjátok, mit akartok?

Hűtlen szeretőként hová juttok?
A dekadencia süllyesztőjét kioltjátok?

"Takó Tibor"

A kövek mesélnek

A kövek mesélnek,

Feledjem miért vagyok?

A kövek mesélnek,

Testembe ráncot tépve

Kigombolom életem kabátját,

Sorsom cérnájával foltozom

Lelkem salakban játszó

Szelvénymonológom színdarabját,

A kövek mesélnek,

Feledjem hol vagyok?

A kövek mesélnek,

Elmémbe szilánkot vésve

Vonszolom hitem koloncát,

Hátamra vetve sajnálkozó

Tekintet nélküli bábként

Vicsorgó alakok mocskát,

A kövek mesélnek,

Feledjem mi vagyok?

A kövek mesélnek,

Arcom tükrébe festve

Rajzolom íriszem szomját,

Vásznamon félelmem korgó

Étvágya feszül keresztbe

Acsargó tűmosoly jellemvilágán, 

A kövek mesélnek,

Feledjem úton vagyok?

A kövek mesélnek,

Céltalan létem vesztve

Hajszolom önképem hibáját,

Vállalom húsomba maró italom fintorgó

Aszfaltízű becsületét lenyelve

Háborgón kacagó patakfolyását,

A kövek mesélnek,

Feledjem ki vagyok?

A kövek mesélnek,

Feledjem ember vagyok?

"Takó Tibor"

Bennem vágy a hang

Bennem vágy a hang,

Könnycseppbe hasadt

Megfagyott sóhaj

Kopog fülemben,

Üvegujjak szúrnak,

Dobhártyám vérben

Lüktető tégláin át

Zenét sikoltva csendbe,

Kirakatot rendezett

Arcom tavába,

Sáncot vágva barázdáimon

Ritmust rugdos ütemben,

Bennem vágy a hang,

Öltönyt veszek Plakátnak, 

Jelent hirdetve

Élek zölden szemekben,

A négyzet görbe látomás,

Kockát dob a sors

Gurulva, lelkem húrba

Feszítve penget reményt, legyőzve,

Illat öröm kúszik,

Ajándékot ásít ajkakra

Egy elejtett dallam,

Mosolyízűn táncol a szeretet.

Bennem vágy a hang,

Hallgass, hallak magamban.

"Takó Tibor

Esőcsepp vagyok!

Hallod?

Esőcsepp vagyok!

Patakként könnyezem csatornákban,

Lemosva ólmos éjszakát

November őszi hajnalon,

Kristállyá fagyok párás ablakon,

A pillanat leheletétől olvadva csúszok

Kopogva kiszáradt betonjárdalapon,

Komor vigyort festek viháncolva,

Hullámot csorogva falevéllel zenélek

Ónos csendet elnyelő pocsolyába,

Peregve hullok arctalan falakon,

Perceket maszatolva foltokban

Gúnytól megrepedt vakolaton,

Legördülök csukott szemhéjakon,

Kitikkadt ajkakon reményt nedvesítve

Parányi égető csókot hagyok,

Forgószéltől permetezve atomjaimra bomlok,

Fényben úszok sikoltó vörös idő egén,

Lüktetve áttűnő szivárványként szállok,

Felhőként újjászületve szabadon,

A földön magányba rekedt lelkeket 

Ködöt eresztve puhán betakarom.

Hallod?

Esőcsepp vagyok!

"Takó Tibor"

Föld nélkül

Jégkockába öltözött vasalt arcú

Feledékenyek eldobják a múltat,

Fals jelenből okolt karcot

Ejtenek időzátonyra játéknak.

Elhagynak emlékeket hanyag

Zsebre dugott kézzel,

Öt forintot gurítanak,

Ezt egyétek jövőképnek!

Kitaszított fazonok 

Hont kiáltva kúsztak

Üszkös lábakon, elkorhadt

Szégyent se hagyva vak generációnak.

Csorba vigyorral kukába túrva,

Penészes kenyér, csikkel szívva,

Éhes kutya kíséri ruhátlan

Holnaptól esélyt kuncsorogva.

Ígéretek földje, halott

Szántók sóba hintve,

Kisemmizett jövendőnek

Ásnak örök sírhelyt.

"Takó Tibor"