Őszintének lenni
Azon
gondolkodtam milyen lehet őszintének lenni. Talán csak egy fogalom, mi
megfoghatatlan igazából, mégis erények közé emeljük, hiszen jó
tulajdonság, dúl benne jó, és rossz, kicsi kettősség, keskeny a
határvonal. Mikor tudjuk ezt definiálni, honnan tudjuk, valaki igazán
megnyilatkozik nekünk? Talán itt a bökkenő, mert vélhetjük annak,
megnyílnak nekünk, mégsem tudhatjuk, valóságalapja igazolható-e.
Minden helyzetben elvárjuk másoktól, közben magunk sem közvetítünk
teljes bizalmat, mintha összefüggne az elfogadással, igen ebben lehet
valami, amíg nem fogadjuk el egymást teljes mértékben a maga kicsinyes
valójában, bármilyen kapcsolatról is legyen szó, baráti, ismerős,
szerető, addig ennek kicsi a valószínűsége. Kölcsönös bizalom mások
iránt, ismét újabb fogalom, pedig még az őszinteséget sem tudtuk
konkretizálni. Egyszerű letisztult alap fogalmak összessége, egyik nem
létezhet a másik nélkül, sem fordítva. Valóban sokat lehetne filozofálni
ezen, sorolni néhány jelzőt, mit ismerünk, mégis egyszerű a válasz. Mi
kell, akkor ahhoz, tudjunk bánni érzéseinkkel, merni kimondani, bánni
vágyainkkal? Nekem csak egy szó jut eszembe erről, szeretet. Ebben a
szóban minden benne van, mint egy ölelésben, ki tisztában van
jelentőségével, jelentésével.
Eszembe
jutott még erről, áldozat nélkül nincsenek változások. Önzetlenül
feláldozni valamit, sosem terhelve későbbiekben sem a másikat, anélkül,
hogy tudna róla. Merünk felvállalni, valakit, elhatározást csak, azért
mert szeretünk valakit? Jó, vagy rossz döntést hozunk ilyenkor, az csak
később igazol minket. Mindenre megkapjuk a választ, még, ha nem is
tudjuk értelmezni rögtön azokat. Sosem fogom megbánni, amit megtettem,
sokkal inkább azt, amit nem.
"Takó Tibor"
