Ki vagy Te?

Ki vagy Te, 

Ki lelkemben táncolja lüktető ritmusát?

Régi dallam cseppen élesen, 

Karcolja a virradó hajnalt,

Fáradt szemem lustán éled, 

Rajzol káprázó árnyakat,

Sápadt arcom megtelik vérrel,

Úszok még álmom verejtékében,

Ráncolja homlokát szellőtől a felhő,

Vakítón tűz be a nap, áthatolva függönyön,

Testem földre dobja, hamis tükröm.

Ki vagy Te,

Ki szívembe hasítja szótlan zsivaját?

Poros szekrényen, ósdi lemezjátszó kattog,

Megfakult borító villantja rám vigyorát,

Áthat bánatod láza, körbevesz hiúságom,

Hajszol ártatlan kívánságod,

Rohanok kopott, feslett cipőben,

Botlok árokba, gördülő lépcsőbe,

Gáncsolnak bábok, széttört vágyak,

Józanít hitem biztató szavában,

Ébredtem fagytól kopogó sarában.

Ki vagy Te,

Ki szégyenembe taszítja éneklő szólamát?

Szoros falak között kitárja ablakát,

Vadul rázza ösztönöm rácsait,

Vágtat nevetve pusztán, sebeket tépve,

Dúdolja ábrándtól ittas bájait,

Száradt torokból festett képpel,

Fodrot tajtékoznak szédült sikolyai,

Lángolnak rongyok, félresöpört évek,

Ásít betegen dacoló büszkeségem,

Zeng, bennem rejlő csend, mert szerettem.

"Takó Tibor"

Bűnök, ébredések...

Ne kérdezd merre jártam,

Míg könnyeim nem láttad,

Nevezd bűnömnek árnyam, 

Véreznek erényeim silányan,

Ne kérdezd hallgatásom, 

Míg vétkeim nem találtad,

Keresd latyakos sárban, 

Félelmek falait pocsolyában,

Ne kérdezd vágyaim, 

Míg álmaim nem vigyáztad,

Emeld fel csatakos szárnyaim, 

Élessz szavaim mosolyában. 

Játsszunk szerepet álarcban, 

Keserű illúziót űzve?

Járjuk keresett utunkat, 

Sűrű kihívások tűzében,

Rázzunk csendes fákat, 

Gyönyörű lombok halmában,

Táncoljunk füstös kocsmákban, 

Szenvedélyünk izzó formájában,

Szálljunk ezüstös varázsban, 

Vakító homok alkonyatában,

Öleljünk fáradt parázsban, 

Pislogó fények homályában.

"Takó Tibor"

Szeretők

Lopott szavak, mázzal bevonva,

Lopott idők, zsebre dugva,

Lopott csókok, sóhajjal összefonva,

Lopott érzések, titkos láncolata,

Lopott ölelések, piszkos varázslata,

Lopott éjszakák, mocskos bűbája,

Lopott reggelek, kócos hajnala,

Lopott napok, magasodó fala,

Lopott élet, viaskodó oldala,

Lopott szerelem, hazug álmokban.

"Takó Tibor"

Te hoztad el

Te hoztad el a perzselő nyarat, 

Színes árnyak hajlottak a fák alatt,

Te hoztad el az illatos virágokat,

Édes mohóságban sóhajokba hasadt,

Te hoztad el a szeles viharokat,

Lágy mozdulatú érintésed felkavart,

Te hoztad el a nyugtalan napokat,

Izzó gondolatban űzve cikáztak,

Te hoztad el a bűnős álmokat,

Csendben ébresztett éhes vágyakat,

Te hoztad el a zenélő szavakat,

Tüzes zuhatag kábította ajkainkat,

Te hoztad el a szivárványhidakat,

Heves ölelésekben kitárult pillanatokat.

"Takó Tibor"

A csend

A csend, megoszt, másokra is figyelj.

A csend, egyessít, törődj magaddal.

A csend, nem magányos, nem kér számon.

A csend, elmélyít, csak hozzád beszél, némán.

A csend, levetkőztet, megmutatja felszíned.

A csend, felöltöztet, színeket fest lelkedben.

A csend, nem világít, mégis fényt hoz neked.

A csend, út, nyitottságot mutat számodra.

A csend, ablak, a világra, emberekre.

A csend, él, benned, a szeretetben.

"Takó Tibor"

Vörös avarban

Vörös avarban bolyongva kereslek,

Nem futok versenyt az idővel,

Fák alatt vacogva lombok ölelnek,

Nem susog fülembe csendjével,

Ködös szavakban zsongva érintlek,

Nem zuhog könnyezve erénnyel,

Füstös álmokban borzongva remeglek,

Nem zeng már szívemben zenével,

Gödrös utakon szaladva űzlek,

Nem rezzen elmémben színével,

Bűvös vásznon újra festlek,

Nem rebben kezembe, kezével. 

"Takó Tibor"

Hozd el

Hozd el, lágyító könnyed, 

Gyógyítsd lelkembe éhes dühödet,

Mond el, áhít csönded, 

Szorítsd torkomba éles lélegzeted,

Hozd el, szelíd szíved, 

Merítsd ajkamba kéjes ízed,

Mond el, hevít érzéked, 

Feszítsd izomba édes vétked,

Hozd el, csábító éned, 

Veszítsd hitembe fényes tekinteted,

Mond el, lázít véred, 

Hajlítsd álomba mézes mérged.

"Takó Tibor"