Felébredt a tavasz

Felébredt a tavasz, nincs búsan hajló fa,

S lombja zölden fakad éltető napsugarába,

Nyílik már, nyílik szerelem virága,

Édes színek játszanak szivárványt tarka

Ruhába öltözve fested égre ízes díszeit, 

Szeszélyed söpör, tépett sorokat tova,

Tükörből kacsintva léped újuló csínyeid,

Perdülsz fátyolos szélként lágyan kacagva.

Bolond vagy, bolond vagy te tavasz!

Könnyek nélkül nem hozhatsz álmokat,

Pirosló pofon járja felhevült utad,

Felöleled derűs zápor sajgó könnyeit,

Öntözöd öröm cseppek bűnös borának

Kortyonként szomjazó néma ígéreteit,

Olvadt hóban elveszik cseled nyoma,

Kezek fonódnak egymásba forrósodva.

Szédült tavasz, remények harsány dallama

Hallatszik át utcákon kapualjba lapulva,

Hol összebújnak sötétben parázsló árnyak,

Elsuhan kétely ára, leomlik hazugság fala,

Hold fénye simogatva fésül kócos hajat,

Gyöngy homokot repít felhőfürtös hárfa,

Zengőn úsznak bódult ajkakon ittas szavak,

Felébredt a tavasz, vágyam izzó hamuja.

"Takó Tibor"

Fogd kezem...

Fogd kezem, vigyél messzi derűs zivatarba,

Szórd álmok magját szélbe, révülő magasra,

Nézz távoli szomjazó part lapos terhére,

Dalolj szárnyas vitorlát néma vidékre.

Fogd kezem, vigyél télbe, havas ormokra,

Kavard fel hideg éjféltől halk szavam,

Leplezz ájult csend ígéretét ölembe,

Táncolj ámuló tekintettel forró ölelésben.

Fogd kezem, vigyél tavaszba, füves dombokra,

Vágj utat, hajló virágok vörös illatán,

Bámuld részeg üstökét, árnynak sötétjét,

Lásd káprázó, balga világ töretlen fényét.

Fogd kezem, vigyél nyárba, perzselő homokba,

Lehelj gyönyör könnyeddel hűs folyót homlokomra,

Ráncolj emléket kiszáradt homályos napokra,

Képzelj öröm gyöngyöket tengernyi habokba.

Fogd kezem, vigyél őszbe, mámor erdejébe,

Zengd lelked énekét, kéjtől égető percében,

Simogasd arcom vágytól ittas ajkaddal,

Érezd velem ízét, színessé ébredő szivárvánnyal.

"Takó Tibor"

Eltévedve

Üres padok áznak sápadt fák alatt,

Kietlen úton rongyos árny suhan,

Fagyos eső mossa sárga homok illatát,

Meztelen fal suttogja ruhátlan múltam,

Nehéz léptekkel reszketve inal álmosan,

Kopott cipőben, sekélybe foszlott erély,

Lenéző tekintetek fénytelen ingoványa,

Sárban tükrözi önképét zokogó remény.

Soványan ásít, foltos, loboncos kutya,

Álnok sóhaj keríti csukódó masszív rácsom,

Vacsorát vonyít, csontos, fogatlan pofa,

Maszatos viasz pecsételi ragacsos zsákom,

Becstelen vágy őrli, hiún, emésztő sorsomat,

Egy korty esélytől eltévedve részegen,

Kínok nélkül nem lehetsz védtelen áldozat,

Éjszaka, sajtszagú, tolvaj vigyora ébreszt. 

"Takó Tibor"

Valentin nap

"Takó Tibor"

Kérdés?

A válaszok kérdéseket vetnek fel. Viszont, ha nincsenek kérdések, akkor mire válaszoljak? :)

Egyik kezemben tartok egy könnyed olvasmányú ponyvaregényt, a másikban pedig egy komolyabb hangvételű klasszikus könyvet. Megítélhető vagyok ez alapján? Mindkettőt kedvelem, mindkettő kikapcsol, mindkettő szórakoztat a maga módján. A felületesség csalóka lehet azok számára, akik csak egy borítót látnak, és nem lapoznak tovább, mindig akad egy mondat, ami az ember arcába ordít, függetlenül attól mi az olvasmány. Egy csomagolás sosem mérvadó, akár dekoratív, akár nem, éppen csak könnyebben eladja magát a felületes szemlélőnek. Nem látsz a lapok, sorok, mondatok, szavak közé, nem érzed a papír illatát, a por enyhén száraz kellemességét,  átérezni, átélni sem tudod a tartalmát. Nincs szebb annál, mikor felfedezel egy új világot, az adott pillanatot élvezed a maga valójában, szépségében, a "könnyek" borát kortyolgatod a lelkedben.

"Takó Tibor"

Angyali barátnak

Álmaid léptei táncként repülvén,

Emel magasra, könnyű felhőként,

Szél kócolja aranymező tincseid,

Nap csókolja vágyakozó ajkaid,

Utad vigyen gondozó karokba,

Csendben pihenve, öleljen rajongva,

Szeretet könyve lapozzon szívedben,

Öröm könnye ragyogjon reggelente,

Kacagás öntözze lelked zugait,

Kedves szavak fessék be éveid,

Erény gyöngyözze tűzfolyó partod,

Mosolyok fénye szivárványt alkot,

Születésnapodra virágként nyíljon,

Tengernyi színben, boldog pillanatot.

(Egy angyali barátnak, születésnapjára...)

"Takó Tibor"

Ki vagy Te?

Ki vagy Te, 

Ki lelkemben táncolja lüktető ritmusát?

Régi dallam cseppen élesen, 

Karcolja a virradó hajnalt,

Fáradt szemem lustán éled, 

Rajzol káprázó árnyakat,

Sápadt arcom megtelik vérrel,

Úszok még álmom verejtékében,

Ráncolja homlokát szellőtől a felhő,

Vakítón tűz be a nap, áthatolva függönyön,

Testem földre dobja, hamis tükröm.

Ki vagy Te,

Ki szívembe hasítja szótlan zsivaját?

Poros szekrényen, ósdi lemezjátszó kattog,

Megfakult borító villantja rám vigyorát,

Áthat bánatod láza, körbevesz hiúságom,

Hajszol ártatlan kívánságod,

Rohanok kopott, feslett cipőben,

Botlok árokba, gördülő lépcsőbe,

Gáncsolnak bábok, széttört vágyak,

Józanít hitem biztató szavában,

Ébredtem fagytól kopogó sarában.

Ki vagy Te,

Ki szégyenembe taszítja éneklő szólamát?

Szoros falak között kitárja ablakát,

Vadul rázza ösztönöm rácsait,

Vágtat nevetve pusztán, sebeket tépve,

Dúdolja ábrándtól ittas bájait,

Száradt torokból festett képpel,

Fodrot tajtékoznak szédült sikolyai,

Lángolnak rongyok, félresöpört évek,

Ásít betegen dacoló büszkeségem,

Zeng, bennem rejlő csend, mert szerettem.

"Takó Tibor"