Ragyogj rám..

A félelem megöl minden vágyat,

Börtönnek érzem hétköznapi

Létem a külvilágban,

Védtelen testem lázad,

Ösztönöm álmokat ébreszt

Éhező mosolyt kínálva,

Fogd meg a kezem,

Nyiss ablakot remegő

Sorsom elkékült egére,

Suttogj szeretetet,

Fényt, csókot,

Igézetet oltva lelkem

Eldugott szekrényébe,

Arcomba lehelj forró párát,

Vak szenvedélyt,

Ragyogj rám szivárványt.

"Takó Tibor"

Lélekcsomó...

Felismered tükröd felét?

Egy kérdés sok választ

(T)akarva (rejt)jelez.

Észleltél fényt arcokon,

Amit nem a nap simított?

Mosolyszált fontál körbe

Restaurált ráncgödörbe

Táncot barázdáltál

Sorsokba suttogva.

Fogoly, ki sosem tud elfogadni,

Spekulál, tehetetlen élete

Artikulált némaság.

Zubbony szorítja kényszerét,

Értetlen ül szemben 

Vele az elengedés.

Kilátsz a tömegből?

Erősnek tűnhetsz,

Könnyet nyelve,

Csendben felmenteni,

Hangos sikoly 

Nélkül elfeledni,

Mert lehetsz bármikor

Nyugodtan gyenge,

Légy egyszerűen ember,

Egyensúly alatt

Ne emelj falat,

Felette úgy lebegj,

Hirtelen zuhanásba

Véletlen se kezdj.

Szűrt zajtól hangos az elméd?

Halkíts zenét lelkedbe,

Oldhatsz csomót hirtelen,

Gyorsvágással sebet

Ejtve önbecsüléseden,

Teheted lassan,

Idővel elkorhadva,

Várhatsz másra,

Segítő kézre, 

Ikerlángra találva,

Gyógyítson ölelésével

A szeretet maga.

"Takó Tibor"

Pillanat-fotó...

Csendesen kattogtam

Ismeretlen utcák

Részeg sikátorában,

Látóteret köveztem

Kitalált görbét

Firkálva fizikai

Törvények vonzásában,

Fényérzékeny látomás

Szürke árnyalatok között

Önkritikába kockázott

Diák hevülnek

Raszter falakra,

Tükör nélkül

Reflexből üt arcon

Nem sokszorosítható érzés,

Nevét ismerem,

Gyógyító ölelése

Ritmust dobott

Sóhajtva felszakadó

Montírozatlanul összehangolt

Automatikus Objektivitásba,

Látószögem észleli

Rezdüléseit, filmtekercsbe

Ragadt részletek

Tegnapi maradványait,

Kutya vagyok,

Ha csörög két hintalánc?

Mi történt? Látod?

Te érted, vagy én nem?

Élesség mélysége

Tématávolságot varr

Kabátom kigombolt lélekujjába,

Vörös szem effektusát

Égeti íriszembe

Sértettből hirtelen

Vakuzott pillantása,

Pupillám tágul

Redőnyzár rapid zajára,

Színszűrővel takarom

El csúcsát mágneses

Villanások sugarában

Rám vetett kreációját,

Rekeszértékeket

Szabvány számok

Mellé állítva

Sorozattá alakított

Időárkot ás

Szenvedélytől beteg

Gyújtótávolság,

Létrát támasztok

A holnap dimenziójának,

Új reggel, új nap, új este,

Más fények, más árnyékok

Törnek megszokott

Irányok szmogtól

Fehérlő foltjai közé,

Helytelen expozícióban

Megszakad a sors öltése,

Változhatok áttetszővé,

Férceléssel, megértő

Jövőt vetítővé.

"Takó Tibor"

Most

A szeretet...

Nem hall, nem lát,

Nem mérgez

Csak érez,

Nem ír, nem szól,

Nem kérdez

Csak érez,

Nem fényez, nem térdel,

Nem vérez

Csak érez,

Nem téved, Nem bírál,

Nem végez

Csak érez,

Nem hajt, nem fog,

Nem harcol

Csak érez,

Nem számol, Nem mér,

Nem képlet

Csak érez,

Nem hisz, nem gyűlöl,

Nem ígérget

Csak érez,

Nem őriz, nem őröl,

Nem bűvöl

Csak érez,

Nem keres, Nem talál,

Nem talány

Csak érez,

Nem választ, nem ápol,

Nem vigyáz

Csak érez,

Nem mázol, nem bájol,

Nem romból

Csak érez,

Nem sajnál, nem vagány, 

Nem magány

Csak érez,

Nem menekül, nem ölel,

Nem igényel

Csak érez,

Lehet enyém, tiéd,

Mindenkié

Csak érezd.

"Takó Tibor"

Határtalan...

Zöld tenger só ízét

Könnyezi a dér,

Kezembe veszem

Szűz fényét,

Elveszti cigarettafüstös

Esti szürkeségét,

Nem látom az út végét,

Egyedül hosszú minden lépték,

Elfogy az aszfalt, betonjárdaszegély,

Nem az árok sekély,

Lehet véletlen

Belém hegedt szeszély,

Könnyű vagyok

Mások emlékében,

Üvegszínű képkockákat

Vetít az élet,

Beszivárog szűrten,

Megtalál az előítélet,

Ritkán nézhetem,

Árnyékom hintázik 

Vásznak nélkül színtelen,

Egy lánc elszakad

Hullik minden kacat,

Szavam téglára tapad,

Látom magam falakon,

Tükörkép aljzaton,

Fagyos ajkakon,

Nyitott vakablakon,

Jeltelen karcokon,

Vihar jégtalpakon alkotott,

Hajtanak végletek,

Megfelelni nem lehet

Tervek közé se teszem,

Ilyen vagyok, múltam visszadadog,

Korláton átesek,

Reggel mégis felkelek.

Élhetek úgy, mint más.

Kérdezem. Ki vigyáz,

Akkor majd rám?

Egyszerűen menj tovább,

Bízd hitemre 

Sorsom alkuját.

"Takó Tibor"

Szabadság félúton

Cikázok az ég színén

Kéket hasítva emlékek közé, 

Nem hullatok könnyező tollakat

Sorsomra váltom vágyamat,

Életem szivárványát új ecsettel pingálom,

Egyszer elcsavargok, 

Más világot látok,

Senki vagyok remények földjén,

Bárki lehetek kiszakadt jövevényként,

Eldobva régi villanásokat 

Fantáziát simítok

Megfáradt alvó időszakokra,

Lelkembe vörös lángot oltva

Nyújtok kezet hitem morzsáinak,

Viharba szippantott friss levegőn

Sorba állok váratlan percekért,

Hézagos ütésekkel ketyeg rám az idő,

Patakként mosok sárga köveket ölelve,

Csendet kopogtatva ívet emelek,

Hidat, hol elhagyom árnyaim,

Odaát egy másik énem várja keresztútjaim.

"Takó Tibor"